A diéta lényege a szétválasztás. Ez azt jelenti, hogy a gyomorba mindig egyféle táplálék jut, amit így könnyen lebont. A napok sorrendjét mindenképpen be kell tartani. A diéta a fehérjenappal kezdődik, ezt követi a keményítőnap, szénhidrátnap és gyümölcsnap, majd ismét a fehérjenap következik, így követi egymást a 4 nap sorban, 90 napon át. A diéta alatt havonta egyszer víznapot kell tartani, amely gyümölcsnap után következik, utána pedig fehérjenap jön. Cukormentes kávé és tea korlátlan mennyiségben fogyasztható.
A reggeli minden nap ugyanaz: gyümölcs, esetleg 100 %-os, cukor hozzáadása nélkül készített gyümölcslé. Gyümölcs a délelőtt folyamán is fogyasztható, ebéd előtt 1 órával azonban már nem. (A banán is gyümölcs, tehát ez is ehető.)
A reggeli kötelező, ebédre, vacsorára is kell enni, lényeg a mérték, a vacsora igen minimális legyen.
1. nap: Fehérjenap
EBÉD: Főtt vagy sült hús, hal, tojás, sajt, valamint joghurt, kefir, túró (20 dkg összesen).
Ehhez bármilyen nyers salátát fogyaszthatunk, korlátlan mennyiségben. 1 szelet kenyér is fogyasztható (bár elhagyásával eredményesebb a diéta, csak akkor, ha végképp nem bírja). Ebéd után 2 dl tészta nélküli levest kell inni. (Vannak, akik elhagyják, a diéta így is működik!) Tejet, sajtot csak ezen a napon lehet enni.
VACSORA: Ugyanaz ehető, ami ebédre, csak leves nélkül, kicsit kisebb mennyiségben. A vacsora mindig kevés legyen, és 18h után már semmit sem szabad enni, egy falatot sem.
Fehérjenapon hús, hal, belsőség, felvágott, tejtermékek, szójatermékek és gomba fogyasztható nyers zöldségekből készült salátával.
2. nap: Keményítőnap
EBÉD: Bármilyen zöldségféle (bab, borsó, zöldbab, kukorica, lencse, sárgarépa, burgonya…), főzve vagy sütőben sütve. Keményítő a rizs is. Ételízesítő, só, ketchup, főtt paradicsom használható. Nyers salátát is ehetünk korlátlan mennyiségben, valamint 1 szelet kenyeret (elhagyásával eredményesebb a diéta).
VACSORA: Bármilyen zöldségféle főzve, sütve, párolva, saláta… vagyis ugyanaz, mint az ebéd, csak kisebb mennyiségben.
Keményítőnapon főtt, párolt, sült vagy nyers zöldségeket ehetünk, ide tartozik a burgonya és a rizs is!
3. nap: Szénhidrátnap
EBÉD: Főtt tészta vagy pizza. Vagy bármilyen sós sütemény (egy adag pizzának megfelelően). Ízesítésként paradicsomszósz vagy kevés zöldség használható.
VACSORA: Két kisebb szelet torta vagy 2-3 apró kalács, esetleg 3 gombóc fagyi, és 1 szelet étcsokoládé. (Aki nem kívánja az édes ízeket, ehet sós süteményt is…)
Szénhidrátnapon tészta, pizza és sütemények kerülhetnek az asztalra, valamint nyers zöldségekből készült saláta is
4. nap: Gyümölcsnap
EBÉD: Bármilyen gyümölcs, korlátlan mennyiségben.
VACSORA: Bármilyen gyümölcs, minden mennyiségben! 🙂
Gyümölcsnapon maroknyi mogyoró, mandula vagy dió is ehető!
Egyéb tudnivalók:
– A diéta befejezése után normálisan ehetünk, azzal a feltétellel, hogy a reggeli csak gyümölcs lehet még 90 napig, vagyis délig nem eszük mást.
– Kicsit komplikáltnak hathat a diéta, de nem az!
– Az étrendben semmit sem szabad átugorni, mert minden élelmiszernek megvan a maga feladata, és a szervezet nem lehet meg nélkülük.
– Nem szokás, hogy reggelire gyümölcsöt együnk, de ebből a szervezet először az integrált cukrot használja fel, amely az idegrendszert táplálja.
– Azok, akik magas vérnyomástól szenvednek, pár hét diéta után akár el is hagyhatják a gyógyszerüket, természetesen orvosi ellenőrzés mellett!
– A diéta alatt igyunk sok folyadékot (elsősorban vizet és gyógyteát). A sok folyadék segít kimosni a szervezetből a lebomló felesleget.
– A fogyás mértéke függ a súlyfeleslegtől. Ez azt jelenti, hogy akinek nagyon sok a súlyfeleslege, gyorsabban és többet fogy, mint akinek kevés.
Milyen ízesítőket lehet használni?
Fűszereket, zöldfűszert, mustárt, citromot, fokhagymát, hagymát, pici olajat és ecetet bármelyik napon!
Ami minden nap fogyasztható
Nyers zöldség, saláta. Ebbe beletartozik a zöldsalátától a paradicsomon át a répa, a zeller, a hagyma, a retek, a paprika, az uborka, a káposzta. Ide tartoznak a nyersen eltett savanyúságok is, mint pl. a csalamádé, a savanyú káposzta…
1 HETI MINTAÉTREND:
1nap: fehérjenap
Ebéd: 1.Medvehagymás-sajtos csirketekercs
Hozzávalók:
- 4 csirkemell filé
- 1 nagy marék apróra vágott medvehagyma
- 10 dkg szeletelt mozzarella
- 10 dkg reszelt trappista sajt
- 10 dkg reszelt füstölt sajt
- 12 szelet bacon
- só
- bors
Elkészítés:
A csirkemell filéket lapjában elvágjuk úgy hogy egy szép nagy szelet legyen
belőle. Sózzuk, borsozzuk.
A kétféle reszelt sajtot összekeverjük. A hússzeletre fektetünk 2 szelet
mozzarellát, ráhalmozunk egy adag reszelt sajtot és egy jó adag apróra vágott medvehagymát,
majd szorosan feltekerjük. Baconbe göngyöljük, ami megvédi a kiszáradástól,
majd alufóliába csomagoljuk, mint egy szaloncukrot. Ugyanígy járunk el a
maradék 3 csirkemellfilével.
A csomagocskákat tepsibe tesszük, és előmelegített 180 fokos sütőben 20-25
percig sütjük. Majd az alufóliából kivesszük, és a sütőben szép arany barnára
sütjük a tekercseket.
2.Túróparfé
Hozzávalók:
- 12,5 dkg túró
- 1 tojás
- 1 dl tejszín
- édesítőszer
Elkészítés:
A túrót összekeverjük a tojássárgájával és az édesítőszerrel. Majd óvatosan
beleforgatjuk a felvert tojásfehérjét és a felvert tejszínt.
1 vagy legfeljebb 2 órára mélyfagyasztóba tesszük. Jó hideg legyen, de ne
legyen agyonkristályosítva, mert akkor nincs íze. Gyors és egyszerű!
Vacsora: Tojássaláta
Hozzávalók:
- 5 darab főtt tojás
- 1 fej hagyma
- 1/2 csokor újhagyma zöldje
- 1/2 csokor snidling
- 3 evőkanál tejföl
- 2 kávéskanál ecetes torma
- kevés citromlé
- 1 kanál extra szűz olívaolaj
- csipet őrölt bors
- kevés só
Elkészítés:
A tojásokat félbevágtam, a fehérjét felszeleteltem, a sárgát külön edényben
gyűjtöttem.
A sárgák mellé 1 fej hagymát csíkoztam, majd megsózva kicsit állni hagytam.
Addig az újhagymaszárat és a snidlinget is felaprítottam, olívaolajat, őrölt
borsot, 3 evőkanál tejfölt adtam hozzá, jól elkevertem.
Összeöntöttem a hagymát, a fehérjét és az előbb kikevert masszát, és óvatosan
tettem hozzá 1 kávéskanál ecetes tormát.
2.nap: keményítőnap
Ebéd 1.Zöldségleves:
Hozzávalók:
- 1 fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 2 közepes sárgarépa
- 1 fehérrépa + a petrezselyemzöld
- 1 pici zellergumó a zöldjével
- 1 kicsike karalábé
- kb. 30 dkg karfiol rózsáira szedve
- 3 nagy marék zöldborsó
- 1 közepes krumpli
- olaj
- só
Elkészítés:
A zöldségeket meghámozzuk, megmossuk, és egyforma, nagyjából 1,5 cm-es
darabokra vágjuk. A vöröshagymát ennél valamivel finomabbra aprítjuk, a
fokhagymát pedig egészen apróra.
Felhevítjük az olajat, megfuttatjuk rajta a vöröshagymát. Hozzáadjuk a
sárgarépát, a gyökeret, a zellergumót és a fokhagymát, s fedő alatt 5-7 percig
pároljuk. Ekkor felöntjük annyi vízzel, ami kényelmesen ellepi, megsózzuk, és
lassú tűzön félpuhára főzzük. A második körben adjuk hozzá a karfiolt, a
karalábét, a zöldborsót, a krumplit és a zöldeket. Ha kell, adunk még vizet
hozzá, kóstoljuk meg, elég sós-e. Fedő alatt készre főzzük.
2. Hagymás törtkrumpli:
Hozzávalók:
- 1 kg krumpli
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 1 mokkáskanál őrölt fehérbors
- 1-2 teáskanál ételízesítő
- só
- 3-4 evőkanál olaj
Vacsora: lecsós babsaláta
Hozzávalók:
- 1 fej hagyma
- 2 nagy paradicsom
- 4 paprika
- kevés olaj
- 2 doboz konzerv fehérbab
- 1 nagy konzerv paradicsompüré
- 2 babérlevél
- só
Elkészítés:
A hagymát apróra vágom, kevés olajon megdinsztelem, majd a hámozott,
aprított paradicsomot dobom rá. A paprikát karikázom, majd félkész lecsót
főzök, közben megsózom. Utána beleteszem a pürét és a babérlevelet, készre
főzöm.
Végül a levétől lecsepegtetett bab jön, de ezzel már csak összerottyantom. Ha
nagyon sűrű, akkor a bab levével hígítom.
3. nap: szénhidrát nap:
Ebéd:
Szezámmagos pita:
Hozzávalók:
- 5 lepényhez:
- 20 dkg liszt
- 1 kávéskanál cukor
- 1 kanál olaj
- 1 kávéskanál szárított élesztő
- 1,4 dl langyos víz
- 1/2 kávéskanál só
- 3 kanál fehér és
- 3 kanál fekete szezámmag
Elkészítés:
A lisztet tálba szitáljuk, beleszórjuk a többi hozzávalót, hozzáöntjük az
olajat és a vizet, majd rugalmas cipót gyúrunk belőle. Letakarva 1 óra alatt
duplájára kelesztjük.
Ha a cipó megkelt, kissé kinyomkodjuk belőle a levegőt, 5 darabra vágjuk,
mindegyik galacsinból golyót gömbölyítünk, majd letakarva további 30 percet
pihentetjük.
Megszórjuk szezámmaggal és kevés liszttel a deszkát, ráteszünk egy
tésztagolyót, megszórjuk maggal, és vékonyra nyújtjuk.
Tovább letakarva még 15 percet pihentetjük, amíg befűtjük a sütőt a maximális
hőfokra (nálam 250 C
fok).
Tepsi fenekére egyenként leterítjük a pitalapokat, és pár perc alatt
piros-ropogósra sütjük.
Vacsora: Grízes tészta baracklekvárral:
Hozzávalók:
- 25 dkg metélt tészta
- 10 dkg gríz
- só
- olaj
- 1 dl forró víz (a tészta főzőlevéből)
- cukor
- baracklekvár
Elkészítés:
A tésztát sós vízben felteszem főni.
Egy serpenyőben kevés olajon megpirítom a grízt aranybarnára. Amikor kész,
elzárom a tűzhelyet. A tészta főzőlevéből öntök rá kb. 1 decilitert. Lefedem,
állni hagyom egy ideig, majd rászedem a tésztát, jól összekeverem, rövid ideig
együtt sütöm.
Porcukorral és baracklekvárral tálalom.
4.nap: gyümölcsnap
Ebéd: Gyümölcssaláta
Vacsora Gyümölcsturmix-tej nélkül!!
5. nap: fehérjenap
Ebéd:
Hideg uborkaleves(uborkaturmix)
Hozzávalók:
- 2 személynek:
- 5 dl natúr joghurt
- 1 db közepes méretű (kígyó)uborka
- 1 marék friss kaporlevél
- 2-3 csipet só
- kevés citromlé, ha nem elég savanyú
Elkészítés:
A megmosott uborkát felkockázom, minden összetevőt egy nagy befőttes üvegbe
teszek, és botmixerrel ízlés szerinti finomságúra turmixlom az összetevőket.
Hidegen, jól behűtve tálalom.
Fokhagymás lazac(bármilyen halétel..)
Hozzávalók:
- 8 személynek:
- 1,5 kg lazacfilé
- 4 gerezd fokhagyma
- 7 dkg vaj
- só
Elkészítés:
Egy jénai tálat kikenünk vajjal. A lazacot egyforma, kisebb darabokra
vágjuk, besózzuk. A jénaiba rendezzük, megszórjuk mindegyik szeletet apróra
kockázott fokhagymával, vajat morzsolunk rá.
200 fokon addig sütjük, míg egy kissé megpirul, de vigyázni kell, mert könnyen
kiszárad.
Vacsora: Hagymás –sajtos-tejfölös virsli:
Hozzávalók:
- 5 pár virsli (lehet füstölt is)
- 35-40 dkg tejföl
- 30 dkg sajt (lehet füstölt is)
- 1 fej vöröshagyma
Elkészítés:
A sütőt előmelegítjük 240 fokra. A virslit jénai edénybe rakjuk. A kikevert tejföllel vastagon meglocsoljuk. Erre rakjuk a félbe, majd cikkekre vágott vöröshagymát. Reszelt sajttal megszórjuk. A sütőbe toljuk, és 25-30 perc alatt megsütjük.
6. nap: keményítőnap
Ebéd
1.Krumplis hagymakrémleves:
Hozzávalók:
- 15 dkg vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 35 dkg burgonya
- 2-3 dkg zsír
- só
- bors
- ételízesítő
Elkészítés:
A felkarikázott vöröshagymát és fokhagymát kevés kókuszzsíron megdinsztelem, majd felöntöm 8 dl vízzel. Ha felforrt, sóval, borssal és ételízesítővel fűszerezzük. Majd beleteszem a felkockázott krumplit. Az egészet puhára főzöm, és botmixerrel pürésítem.
2.Mexikói rizsköret:
Hozzávalók:
Elkészítés:
A rizst megmossuk. Kétszeres mennyiségű vízben puhára főzzük. Sóval, borssal
ízesitjük. A mexikói keveréket szintén puhára főzzük sós vízben, majd
leszűrjük.
A megpuhult rizst fedő alatt pihentetjük pár percet, hogy a maradék vizet is
felszívja, majd összekeverjük a zöldségekkel és chilivel.
Vacsora:
Fűszeres sült karfiol
Hozzávalók:
- 1 kisebb fej karfiol
- 1 teáskanál koriander
- 2 teáskanál római kömény
- színes bors (ízlés szerint)
- 1 teáskanál só
- 2-3 evőkanál mogyoróolaj
Elkészítés:
A karfiolt szedjük kisebb rózsákra, mossuk meg, amennyire csak lehet,
szárítsuk le.
A római köményt és a koriandert mozsárban törjük össze, őröljünk hozzá ízlés
szerint színes borsot, és keverjük össze a mogyoróolajjal, ízlés szerint sózzuk
(én kevésbé sóztam, mert szeretem a karfiol édeskés ízét). Öntsük a karfiolra,
majd forgassuk alaposan össze.
Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, rendezzük el rajta a karfiolt. A
visszamaradt fűszeres olajat egyenletesen öntsük rá.
Helyezzük előmelegített sütőbe, és közepes hőmérsékleten süssük kb. 30 perc
alatt készre.
Kínáljuk sült húsok, halak mellé köretként, de így magában is nagyon finom.
7. nap: szénhidrát nap
Ebéd
1.Tepsis paradicsomos-tökös tészta:
Hozzávalók:
- 3-5 közepes paradicsom
- 1 közepes tök (vagy csillagtök, cukkini)
- 1 kis fej hagyma
- 1 evőkanál olaj
- 25 dkg száraztészta
- só
- bors
- chili
- köménymag
- kapor
- tárkony
- ízlés szerint sajt a tetejére
- olaj
Elkészítés:
Olajon apróra vágott hagymát pirítok, rádobok (ízlés és igény szerinti
mennyiségű) felkockázott paradicsomot, valamint szintén kockára vágott,
hámozott tököt. Fűszerek ízlés szerint, az enyémbe jut: só, bors, chili,
oregánó, kapor, köménymag, tárkony.
Közben kifőzöm a tésztát, olajozott, kis liszttel megszórt tepsibe egyengetem,
majd mikor már a tökkockák megfőttek, a tetejére kerül az egész ragu, aztán be
a sütőbe, amíg nem ropog a teteje.
Fontos, hogy legyenek megfőve a tököcskék, nekik kicsit több idő kell, ezért
érdemes kicsike kockákra vagdosni őket, valamint lassanként vízzel felönteni,
majd fedő alatt párolni az egészet.
2.Csupa-csoki muffin:
Hozzávalók:
- 15 dkg liszt
- 2 db tojás
- 15 dkg vaj
- 15 dkg cukor
- 2 dl tej
- 3 evőkanál házi baracklekvár
- fél csomag sütőpor
- 5 dkg étcsokoládé
- 5 dkg kakaópor
Elkészítés:
Összekeverjük a hozzávalókat. A csokoládét kis kockákra daraboljuk, ezt a
végén tesszük hozzá a tésztához.
Muffinformába adagoljuk a tésztát, és kb. 15-20 percig sütjük, 175 fokos
sütőben.
Vacsora:
Tésztasaláta:
Hozzávalók:
- 50 dkg tetszés szerinti tészta (én az orsó tésztát szeretem)
- zöldségek kedv szerinti mennyiségben:
- paradicsom
- színes paprika
- olívabogyó
- lilahagyma
- csilipaprika
- snidling
- olívaolaj
- fokhagyma
- só
- bors
Elkészítés:
A tésztát sós vízben megfőzzük, kihűtjük. A zöldségeket apró darabokra vágjuk, egy nagy salátástálban összekeverjük a tésztával. olívaolajjal meglocsoljuk, sóval, borssal, fokhagymával, aprított snidlinggel ízesítjük, hűtőbe tesszük.