Köpölyözés

Olimpiai köpölyözés

A 2016-os riói olimpia úszóversenyei hoztak néhány igazi szenzációt, amelyek közül az egyik Michael Phelps teste volt. Minden idők legeredményesebb olimpikonjának bőrén ugyanis vörös kör alakú foltokat mutattak. Hamar kiderült az is, hogy ezek bizony a köpölyözés nyomai.

A köpölyözést speciális csészékkel végzik, amelyekben felmelegítik a levegőt, így az kitágul, és kiáramlik a csészéből, amelyet a bőrre helyeznek. Ahogy lehűl a csésze és benne a ritkább levegő, vákuum alakul ki, s a csésze szívóhatást gyakorol a bőrre, persze a benne lévő véredényekre és vérre. Ennek a nyoma látszik meg piros kerek foltok formájában.

A Mayo klinika kutatása

Kínában másképp használják

A Time magazinnak nyilatkozó Dr. Brent Bauer, a Mayo klinika kiegészítő és integratív medicina programjának igazgatója kifejtette, hogy a hagyományos kínai orvoslás és a nyugati gyógyászat a köpölyözést máshogyan gyakorolja. Kínában a köpölyözést egy nagyobb, összetett kúra részeként ajánlják, amelyben a táplálkozási ajánlások és más egészséget befolyásoló tanácsok is helyet kapnak, és a köpölyözést sem egyetlen alkalommal használják

A kínai medicinában a köpölyözéssel a test eneriáramlását, azaz a csí áramlását kívánják befolyásolni. Ha valakinél az áramlás blokkolva van, vagy stagnál, akkor a köpölyözés segít annak újraindításában. A nyugati szakemberek az eljárást az izmok kezelésére és a véráram felpezsdítésére használják.

Tudományos eredmények

Átfogó kutatások szerint

Egy 2010-es összefoglaló tanulmány 550 egyetemi kutatás eredményeit elemezte, és megállapította, hogy a különféle vizsgálatok során a fájdalomcsillapítás, azövsömörés néhány más betegség esetében találta hatásosnak a köpölyözést. Egyetlen tanulmány sem tapasztalta, hogy bármilyen komolyabb egészségkárosító hatása volna az eljárásnak. Egy 2014-es összegző tanulmány pedig 16 kutatás alapján állította, hogy összesen 921 ember esetében sikerült megállapítani a köpölyözés fájdalomcsökkentő hatását.

hu_HUHungarian